A gyermek és a könyvek

A kisgyerek egészen korai életszakaszban már érdeklődik a könyvek iránt. Hogyan tudjuk ezt fenntartani, és úgy alakítani, hogy később is szeressen olvasni?


Az első élményei ami a könyvhöz kapcsolódik, a hajtogatós könyvek. Ezek a kis leporelló kiadványok nagyon hasznosak, a gyerekek igen szeretik őket. Ezekből sok minden tanulnak a kisgyerekek. Megismerkednek a környezetünkben élő emberekkel, állatokkal, tárgyakkal. Színeikkel, formáikkal felkelti a gyermekek érdeklődését. Beszélni még nem tudnak, de már „rongyosra olvassa” a könyvét . Követeli, hogy a felnőtt olvasson belőle, s ezáltal a kisgyerek is megtanulja a kis versikéket, megismeri a szereplőket.

Ezt a természetes érdeklődést kellene fenntartani ahhoz, hogy a gyerekeink szeressenek később is olvasni. Az olvasásra nevelés az iskola egyik fontos feladata, de nem hanyagolhatjuk el a család, az otthon szerepét sem. Abban a családban, ahol a gyerek azt látja, hogy a szülők sokat olvasnak, otthon vannak könyvek, megfelelő a motiváció arra, hogy ő is olvasson.




Már kis korban is olvassunk!
Érdemes egészen kicsi korban rászoktatni a gyereket az olvasásra. Kezdeti időszakban fontos a gyermek számára a mese. Nem elég látni, mert a látvány sosem ugyanaz, mint az olvasott szöveg. Különleges élmény e gyermek számára az a mese, amit a szülőtől, nagyszülőtől hall. Ezek a mesék jó hatással vannak a gyerek képzeletvilágára, általuk könnyebben felfogja, megérti a környező világot.

Legyen élmény az olvasás!
Amikor már kisiskolás korában megtanul olvasni, igazi élménnyé válhat az olvasás.
Először is büszke magára, sikerélménye lesz, hogy ezt ő már egyedül el tudja olvasni. Ugyanakkor az olvasottak is élményt jelentenek számára.
Ebben az időszakban mindig csak olyan terjedelmű mesét adjunk a kezébe, amit „kínlódás” nélkül el tud olvasni. Ez azért fontos, mert ha az olvasás nem ad sikerélményt, ha csak görcsölés az egész, akkor sokat ártunk vele, ha kényszerítjük!
Ezért fontos, hogy gondosan válogassuk meg mit, és mennyit olvasson a gyerek.

Beszélgess vele!
Az olvasott élmény mellett nagyon fontos, hogy beszélgessünk is arról, mit olvasott. Ez leginkább azért fontos, hogy a gyerek beszámolhasson az élményeiről, illetve ekkor meggyőződhetünk arról, megértette- e a történetet.

És mindez rutinná válhat...
Ha naponta csak egy kicsit olvas, egy rövid történetet, lassan igényévé válik az olvasás, s erre a kialakult igényre építkezhetünk tovább. Észrevétlenül lehet formálni, felkelteni az érdeklődését, alakítani az olvasási szokásait. Így később, amikor már nagyobb lélegzetű regényt, könyvet kell elolvasnia, feldolgoznia, nem fog gondot okozni az olvasás, az érdektelenség.

Jó olvasást!
by: Szigetfalvi Mariann

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése